2016. ápr 24.

A LEGO lovak evolúciója

írta: Wrati
A LEGO lovak evolúciója

lego-lo-evo.jpg

Minden 1978-ban kezdődött, amikor megjelentek az első Castle témájú szettek. Vagy úgy is mondhatnám, hogy vala a kocka:).

1978

375-2.jpg

Az 1978-ban kiadott 375-ös Vár, 14 figura mellett 4 építhető lovat is tartalmazott. A 17 darabos ló kicsit szögletes volt ugyan, de így sem állt nagyon távol a valóságtól, legalábbis a gyermekitől;).

375-lego-epites.jpg

1984

A legnagyobb evolúciós ugrás 1984-ben volt, amikor a "kocka" lovakat felváltották az egy darabból álló fajták.

6021-lovak-1984.jpg

1986

Kezdetben csak fehér és fekete lovakat készítettek, az első barna hátasra 1986-ig kellett várni!

6379-city.jpg

Ez az a "lógeneráció", amikkel a legtöbbet találkozhattunk gyermekkorunkban. A fehér lovat ugyanabban az állapotban 1984 és 2012 között folyamatosan gyártották, míg a feketének 1, a barnának pedig 2 módosítása is a dobozokba került (szemméret, kantár szín, stb).

1994

A Belville 1994-es megjelenése újraírta a LEGO lovak megjelenését. A figurák növekedése miatt a lovak is megnőttek és életszerűbbé váltak.

5880-belville.jpg

1996-97

1996-ban jelent meg két, lányokat célzó szett, amik a megszokott lovak mellett csikót is tartalmaztak. Azóta csak egy csikó érkezett, így akinek lapul otthon 1-1 darab, az nagyon vigyázzon rá! Egy darabka LEGO történelmet őrizget:).

6418-paradisa.jpg

1996-ban megjelent egy téma, amit azóta is hiányolunk a boltok polcairól. Ez a vadnyugat volt, de nem ez az év hozta a változást, hanem az 1997-es indiánok megjelenése. Ezzel le is lőttem a poént. A festett indián lovak szó szerint új színt hoztak a LEGO lovak világába:).

A fehér és barna foltos lovak mindössze 5 szettben szerepeltek.

1999

1999-ben robbant be - mai napig a gyűjtők egyik kedvenc témája - a LEGO Scala. A kifejezetten lányos témával a LEGO szakított az akkori normákkal. Nagyobb méretű, valósághű, öltöztethető figurák kerültek a dobozokba, amiket nagyon nehéz lett volna a kicsiny lovakra ültetni.

Érkeztek hát nagyobb lovak sörénnyel, lófarokkal, mindennel, ahogy az a nagy lovas könyvekben le van írva. A lovasukat sem két "kockára" kellett ráültetni, mint a szokványos LEGO lovak esetében.

2007

Sokáig nem történt nagyobb változás. A Belville és Scala témák szépen lassan történelemmé váltak és a gépek is változatlan formában öntötték tovább a lovakat. Azonban 2007-ben 2 téma is kapott az új hátasból, melyből fekete és fehér példányok is készültek. A Harry Potter és a Castle egyik altémája, a Fantasy Era is kapott a csontváz lovakból, amik szépnek nem mondhatók, bár ízlések és pofonok :).

2010

7594-toy-story.jpg

Akadtak még nem szokványos hátasok is, gondoljunk csak a Toy Story-s Woody lovára, Bullseye-ra :). Ez az a lovacska, akit mindenki szívesen látna a polcán:). Kócos sérója és farka, esetlen tekintete mindannyiunkat megbabonázott.

2012

A 2012-es év nagy változást hozott a lovak evolúciójában. Teljesen új külsőt kaptak. Kinézetük dinamikusabb lett és a szögletes testen is alakítottak. Kezdetben A Gyűrűk Ura szettekben mutatkoztak be a hátasok, majd a The Lone Ranger is kapott belőlük 2013-ban.

Az új típus több helyen is hajlítható, így ágaskodni is tud.

horse-poses.jpg

A Friends téma sem maradhatott lovak nélkül. A máshogy kialakított figurák egyedi kialakítású lovakat igényeltek. A lányoknak szánt témák lovai nagyobb szemmel és kedvesebb kinézettel érkeztek, melyek között 16 év után, újra megjelent a csikó!

2015

A Friends lovak pegazussá fejlődtek. Szárnyakat kaptak és szárnyakra kaptak az Elves téma szereplőiként.

 41077-elves.jpg

2016

Elérkeztünk napjainkhoz. Az idei évben, 38 évvel a "kocka" ló megjelenése után, a Nexo Knights témával visszatértünk a kezdetekhez:). Csak annyi változott, hogy nem 17 elemből áll egy ló, hanem kicsit többől. A mechanikus világ mechanikus lovakat kért és kapott is.

 Bármit is hozzon a jövő, a jelszó továbbra is "Nyergelj, fordulj!" :).

Szólj hozzá

érdekes lovag lovak lovagok nexo