2016. feb 21.

Megvettem, bemutatom - Kalózhajó (70413) - I. rész

írta: Wrati
Megvettem, bemutatom - Kalózhajó (70413) - I. rész

img_20160221_152319.jpg

Kipipálhattam egy gyermekkori álmom. Lett egy kalózhajóm :). Az első hajóm, leszámítva a csónakokat :). Ez a rész az első pillantásokról szól majd, de csapjunk is bele!

Huh. Kifutó széria, holott még egy évet sem töltött a piacon. Gyorsan kellett döntenem, hogy még jó áron, boltban hozzá tudjak jutni, így körül-belül (egy ismerősöm / barátom unszolásának köszönhetően + családi támogatásnak) pár napon belül megszületett a döntés.

Jelenleg 28 és 40 ezer Forint körül mozog az ára, én 28-ért hozzájuthattam. Megéri-e az árát? Őszintén nem tudom, de van egy kalózhajóm :)!

img_20160221_152834.jpg

A doboza nagyon menő, bár nem is tudnék nagyon mást írni. Jók a képek és nagyon szép hátteret (koponyasziget) is varázsoltak a hajóhoz, hogy még könnyebben történetbe tudjuk foglalni az ott látottakat.

Ami zavaró és egészen hihetetlen volt elsőre is, hogy hogy a csudába tudja ezt a hajót 4 db kalóz elkormányozni (3 félszemű és 1 gyerek). Szerintem sehogy, én a katonák helyett is kalózokat pakoltam volna a dobozba, de mindegy, mert van egy kalózhajóm!

img_20160221_152345.jpg

A hátoldalon bemutatják a hajó és a szett fontosabb funkcióit. Elolvastam előtte több értékelést és sok-sok lehúzás érkezett a csónak hátsó kilövőjére. Sokaknak futurisztikusnak tűnik, amiben van némi igazság és én is csak azért hagytam rajta, mert régen volt kézi ágyú és betudtam annak.

Ami szintén zavaró volt, hogy csak három ágyút kapott (a fenti képen is látszik), de a régebbiek sem kaptak az összes lehetséges helyre. Ezen segítettem és kipótoltam pár régebbivel (ezt később látni is fogjátok:)).

img_20160221_152435.jpg

Az első részt lassan zárom is, de még mielőtt ezt megtenném, azt el kell hogy mondjam, hogy ez lelkileg is egy nagyobb LEGO. Ez azt jelenti, hogy kicsi és nagy rajongó is széles vigyorral az arcán lóbálja majd a dobozt hazafelé és vigyáz arra, nehogy dúdolás közben hozzácsapja azt valaminek!

Következő részben építünk (és van egy kalózhajóm:))!

Szólj hozzá

kalóz pirates kalózok 2015